Inchide

Március 15-Együtt élünk, együtt ünnepelünk


   Szombat délután 17.00 órai kezdettel, a magyar forradalom és szabadságharc ünnepén, Kisjenő magyar közössége, felekezeti hovatartozástól függetlenül a katolikus ifjúsági házban emlékezett történelmünk nagy pillanatára.

    Groza Dániel plébánus úr köszöntötte az egybegyülteket, akik nagy számban tisztelték meg nemzeti ünnepünket és ezáltal őnmagukat is a mai napon, majd kitért március idusának jelentőségére, mindannyiunk kötelességére, hogy ápoljuk és tiszteljük őseink emlékét.

     Az Erdőhegyi Általános Iskola tanulóinak műsorát Máté Erzsébet és Sime Judit tanárnők segítségével sajátították el a diákok. Az iskola Fáy Szeréna kórusának műsorát Petőfi Sándor verseivel gazdagították. Költeményeket adtak elő: Göröngyi Barbara-Lenke, Pusztai Levente-Zoltán, Schuler Beatrix, Orbán Ágota-Dóra, Dávid Alexandra-Naomi, Dávid Júlia-Rebeka, Lapugean Gabriel, Szabó Richard, Köpe Alex, Milák Ferenc, Dávid Benyámin és Kovács Krisztián.

       A református presbiterek kórusa, Papp József tiszteletes úr vezetésével, katonanótákkal kedveskedett a közönségnek. Csanádi János nyugalmazott magyartanár a forradalom és szabadságharc helyi kötődéseit is részletezte a megjelenteknek.

   Az ünnepséget szeretetvendégség zárta. Az iskola kórusának minden tagja egy-egy tábla csokoládét kapott jutalmul szerepléséért, Groza Dániel plébanos úr és Mosoni János gondnok úr jóvoltából. Finom teát kortyolgathattunk és kalácsot ehettünk, majd lelkiekben feltöltődve, ünnepi hangulatban  térhettünk haza.

                                                                                              Sime Judit